Hello Kitty anatómiája.
Kevés dolog van, ami magamtól nem jutott volna eszembe, mint lehetséges blogtéma.
Ez volt az egyik.
Ezért is szeretem, ha újságírók engem hívnak fel szakértői kommentárért, amikor Japán popkultúrájáról írnak cikket. :)
Korábban nem tartottam túl sokra Hello Kitty-t. Kicsi, kerek, cuki, aranyos, nyilván. Semmi érdekes, menjünk tovább.
Aztán a VS.hu munkatársa, Barnóczki Brigitta keresett meg azzal, hogy minden elképzelhető dolgot olvasott az interneten Hello Kittyről, Ferrarikról, kínai diplomáciáról, és macska-anatómiai hiányosságokról, és segítsek rendbetenni, mi igaz, és mi nem. És hogy egyáltalán hogy lehet, hogy egy egyszerű vonalakból álló macskaszerű lény negyven éve változatlanul dominálja az aranyos állat-toplistát.
Mivel abban a cikkben nem Kitty kulturális szerepe volt a központi téma, inkább csak egy lábjegyzet, a fél órás beszélgetésünkből csak mintegy két bekezdés került bele a cikkbe. Engem viszont nem hagyott nyugodni a dolog, főleg azért, mert Hello Kitty nem egy önmagában álló jelenség, hanem egy jóval nagyobb kulturális rendszer egyik eredménye, amiben a hagyományos japán esztétika egyik modern hajtása összekapcsolódik a tizenhetedik század óta kifejlődött speciálisan japán gyerekkor-kultúrával. Úgyhogy Hello Kittyt tájékozódási sarokpontként használva az alábbiakban:
- eloszlatok néhány elterjedt félreértést Japán úgynevezett „cukiság”-kultúrájával kapcsolatban
- elmondom, mit jelent valójában a kawaii szó és hogyan vezethető le Japán hagyományos szépségképeiből
- hogy hogyan lett kiemelt jelentőségű a mai japán kultúrában a gyerekkor
- és hogy hogyan hozta el egy generációnyi lázadó japán kamaszlány a kawaii-mozgalmat
Letisztult, sérülékeny báj – A kawaii tágabb értelme
A kawaii alig pár évtizedes jelenség Japánban, de nagyon sok szálon vezethető le a különböző hagyományos japán szépség-képekből. A kawaii olyan klasszikus japán ideálokhoz csatlakozik be legújabbként, mint amilyen például a kifinomultság (miyabi), a szerény egyszerűség (shibui), a tökéletlen, fejlődő vagy elmúló dolgok szépsége (wabi-sabi), vagy a személyes kedvencem, a dolgok elmúlásának keserédes tudatosítása (mono no aware). Ezek az ideálok ugyan többnyire adott történelmi korokban keletkeztek, de kisebb-nagyobb részben ma is élnek, ha megváltozott formában is. Nagyon sok mai manga és anime hangulatát is magyarázza az, hogy szereplők például a dolgok természetes és egyben szomorú elmúlásán merengenek, vagy hogy egyáltalán szépnek ábrázolják az elmúlást vagy akár a pusztulást. A fenti definíciókat persze most elnagyoltam a cikk hosszának érdekében — akit érdekel a hagyományos japán esztétika, annak ajánlom a Stanford egyetem filozófia-enciklopédiájának rövid japán esztétika-áttekintését Graham Parkes egyetemi tanár tollából, tömör és jó összefoglalás, cserébe angol. (Ha szépen néztek, lefordítom.)
klasszikus mono no aware festmény az Edo-korból: fák és virágok, amik szépek, de elmúlnak
Szóval van egy minimum ezerötszáz éves japán esztétikánk, és ennek a legújabb hajtása, a kawaii, amit sajnálatos módon szót itthon leginkább a cuki, cukiság szavakkal szokták fordítani. Persze, amikor egy anime tiniszereplője tátott szájjal kawaii-zik egy kölyökmacska-halom láttán, nyilván a „jaj de cukiiiii!” lesz a mondat legpontosabb magyar fordítása. Ugyanakkor a kawaii-t a fentiek miatt tágabb szemszögből kell vizsgálnunk. A kawaii-kultúrához a kedves, bájos, aranyos mellett szorosan hozzátartoznak a tapasztalatlanság, a sérülékenység, a letisztultság és a hitelesség jelentéstartalmai is. Sőt, ha belenézünk egy kicsit a szó etimológiába, ott találjuk az apró, zavarban levő, szánandó jelentéseket — ez utóbbi jelentést ma is megtaláljuk a kawaisō kifejezésben, amit többek között a „te szegény szerencsétlen” kontextusban szoktak használni.
Hogy ez a kulturális-esztétikai háttér nem egyszerűen elméleti fejtegetés, rögtön világossá válik, amint megnézzük egy konkrét példán, például azon, hogy Japánban a Barbie-baba soha nem terjedt el igazán. Na nem azért, mert a japán gyerekek nem babáznak, hanem mert Japánban az 1967-es „születésű” Licca-chan töltötte be a Barbie-éhoz hasonló pozíciót. Licca-chan háttértörténete szerint 11 éves, kedvenc könyve az Anne otthonra talál Lucy Maud Montgomery-től, kedvenc figurája pedig a Doraemon nevű, szintén a hatvanas években született manga-karakter. Licca-channak nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek körében is nagy rajongótábora van, a mai napig. Egy Littlerabi néven ismert felnőtt Licca-chan gyűjtőnő egy interjúban úgy fogalmaz, hogy Licca-chan bizonyos szempontból be van ágyazva a hatvanas évekbe, még a ma kiadott Licca-babáknak sem modern a tervezése, és azért gyűjti őket a mai napig, mert nosztalgikus érzéseket ébresztenek benne a gyerekkora iránt. [Tovább olvasom…]
Annyi, de annyi apró részlet van a Szél támadban, ami csak sokadik látásra esik le.