Dehogy volt előre kitalálva a Csillagok háborúja!

Van valami a Csillagok háborúja-filmekkel kapcsolatban, amit mindig furcsának tartottam.

Ez pedig az, amikor George Lucas, vagy valamelyik kamerába mosolygó nagyon lelkes munkatárs előadja valamelyik változatát ugyanannak a sztorinak. A mese valahogy így hangzik:

Hát igen, tulajdonképpen George leült 1975-ben, és akkor úgy magától kitalálta a kilenc részt, és akkor úgy döntött, hogy megcsinálja először a negyediket, az lesz a neve, hogy Új remény, és akkor először megcsinálja a középső hármat, aztán majd később az első hármat, végül az utolsó hármat.

Hogy miért fura ez? Mert ilyen filmkészítési menetrend a világon nincs.

Majdnem tíz évet töltöttem a filmszakma alkotói oldalán, úgyhogy tudom, mennyit változik egy projekt a kezdeti ötlettől az elkészült filmig (ha egyáltalán elkészül). Csak a forgatókönyvfejlesztés eltarthat 2, 3, 5, akár 10 évig, aztán le is kell forgatni a filmet, ami forgatás közben is szeret változni, aztán jön a vágás, ahol átértékelődnek vagy egyenesen kiesnek dolgok, esetleg az egész film teljesen új színt kap. És egy film, de igazából bármilyen műalkotás folyamatos formálódása egyébként teljesen normális dolog, a több tucat vagy több száz embert mozgató produkcióknál ebben semmi különös nincs.

Másrészt pedig pont a Csillagok háborúja esetében, ami mára pont a világ egyik legjobban dokumentált filmkészítési története, tudjuk, hogy nem így volt. Más volt a Star Wars 1973-ban, amikor az első koncepciók papírra kerültek, mint 1977-ben, amikor kijött a film. A nyolcvanas évektől kezdve pedig, ahogy elkezdtek kijönni az újabb és újabb folytatások, szépen lassan egyre cifrább történetet kanyarodítottak aköré, hogy mi is volt A Nagy Terv Ami Mindig Így Volt Mert Sosem Volt Máshogy.

A Csillagok háborúja egy mitológiával mélyen átitatott alkotás, de maga a film gyártása köré is kiépült egy meta-mitológia (van egy elméletem, hogy miért, majd emlékeztessetek rá, hogy elmeséljem, most legyen elég annyi hogy köze van bizonyos Akira Kurosawához, Frank Herberthez és Alex Raymondhoz). Ez az utólagos legenda a kezdetekről pedig egy fontos dolgot elfed: hogy az eredeti koncepció idején miről szólt a Csillagok háborúja. Mert azt a filmet önmagában és kontextusában megnézve valami egészen mást találunk, mint amit most, 2015-ben gondolunk róla, ha egy hatrészes történet közepének tekintjük.

Az elmúlt hetekben a Star Wars VII premierjére készülve

• újranéztem a hat részes duplatrilógiát
• előszedtem a filmeket inspiráló japán és nem-japán filmeket
• beszereztem a különböző stádiumú forgatókönyvváltozatokat
• és beleástam magam azokba a háttérbeszélgetésekbe, amik során megszülettek a nagy döntések.

A Star Wars-galaxis rejtett zugaiba vezető régészeti körutam közben olyan információkat találtam és olyan összefüggéseket fedeztem fel, amik a harmincötödik nézés után is változtatnak azon, hogy hogyan látom a Csillagok háborúját (pedig mindig azt hiszem, hogy most már biztos nem érhet meglepetés).

A folyamat végére pedig eljutottam a poszt címéül is szolgáló új mantrámhoz, ami így szól:

A Csillagok háborúja nem trilógiának készült

Kezdjük az elején. A legfontosabb dezinformáció, amit Lucas és néhány körülötte lévő ember a nyolcvanas évek óta sulykol, egyszerűen nem igaz. Hamis az állítás, hogy Lucas előre kitalált volna 3, 6, 9 vagy 12 részt.

A Star Wars nevű film az eredetileg egyetlen film, aminek van eleje, közepe és vége, aminek se előtte, se utána nem történt semmi. Jó – valamennyi extra információ megvolt, mert Lucas producertársa, Gary Kurtz elmondása szerint Lucas eredeti forgatókönyvváltozata, amivel előállt neki, egy nagyjából öt órás filmre lett volna elég, de annak csak a közepe volt használható, így abból készült a forgatókönyv, amibe minden maradékot is beletettek, ami az öt óra többi részéből használható volt. Persze amikor jött a kérdés, hogy „Tudtok-e ebből még?”, akkor már kapóra jött a srácoknak azt mondani, hogy persze, írtunk még pár dolgot — szerintem ez a „pár dolog” nőtt a sok sztorizással sokszorosára.

Mindenesetre folytatás eredetileg nem lett volna. Az is népszerű filmmítosz, hogy a IV. epizód: Egy új remény a film eredeti alcíme. Hadd mutassam meg, mi volt a film eredeti, 1977-es kópiáján a bevezető szöveg előtt:

Se nem új, se nem remény.

Ami miatt a filmnek folytatása lett, az az, amiért bármilyen filmnek folytatása lesz: elképzelhetetlenül sok pénzt hozott a stúdiónak. A Csillagok háborúja teljes gyártási költsége 11 millió dollár volt, ami akkor sem volt sok, mai értéken meg különösen az alacsony költségvetésű kategóriába tartozik (összehasonlításul ezen a szinten olyan típusú, pár szereplős, trükkök nélküli filmek készülnek, mint a Lost in Translation 4 millióból, a Little Miss Sunshine 8 millióból, vagy A király beszéde 15 millióból).

A bevételi oldalon viszont csak a mozis jegyeladásokból és csak Amerikában 307 millió jött össze, aztán azóta még 468 millió az 1982-es meg 1997-es újraforgalmazásból meg a nemzetközi mozivetítésekből. Ehhez persze az is kellett, hogy a gyártó 20th Century Fox azonnali hatállyal legyártson még 1000 kópiát az eredetileg csak 34 moziban játszott filmhez, látva az érdeklődést:

6 csatornás sztereó hang?! Azt látni kell!

Az egyrészes univerzum elveszett bája

Ebben a korszakban a mai értelemben vett közvetlen, az előző film történetére épülő folytatásokat nem volt szokás gyártani az 1974-es Keresztapa 2-n és az 1978-as Cápa 2-n kívül, de az utóbbi is inkább önálló történet a Cápa univerzumában, hasonlóan a James Bond-típusú szériákhoz. A modern blockbusterek időszakát épp a Cápától számítjuk, vagyis nem is igazán gondolkodhattak sok filmben Lucasék, mert egyszerűen nem volt szokás — épp velük kezdődött. Mindenesetre amikor jött a berendelés a folytatásra, csak akkor kezdett el Lucas igazán azzal sakkozni, hogy ez valami nagyobb dolognak a része. De először neki sem volt sok fogalma, hogy mi az a nagyobb dolog. Az egyik első vonatkozó jegyzetében például a Star Wars a filmsorozat hatodik részeként szerepel a cetlin. (Az első öt részhez nem írt semmit, de sejthetjük, hogy azok Jar Jar gyerekkorának legfontosabb állomásaival foglalkoznak.)

Érdekes kihívás úgy nézni az eredeti Csillagok háborúja filmet, hogy tudatosan kizárod a későbbi hozzátételeket — nem csak az előzménytrilógiát, hanem a Birodalom és a Jedi történetét is! — és minden információt úgy kezelsz, hogy az egyszerűen úgy van, ahogy elhangzik. Például próbáld meg ezeket a film elején kiderülő alapállításokat úgy elolvasni, mintha nem lenne semmi csavar egyikben sem:

• Luke Skywalker apja kiváló pilóta volt, és Jedinek tanult Obi-Wan Kenobi alatt.
• Obi-Wannak volt egy tanítványa, akit Darth Vadernek hívtak, elárulta és megölte Luke apját (aki egy másik ember).
• Obi-Want azért hívja el Leia a hős útjára, mert az apját (a királyt!) szolgálta valamiben, amit Klónháborúknak hívtak.

Így nézni a filmet még azoknak a szakmabelieknek is kihívás, akik pontosan tudják azt a tényt, hogy a Csillagok háborúja önálló filmként kezdte. Nagyon furcsa például olvasni az io9 friss Star Wars-újranézésében, hogy “milyen zseniálisan instruálja George Lucas Sir Alec Guiness-t abban a jelenetben, amikor meghallgatja Leia üzenetét, hiszen ebből a pár szempillantásból látjuk, hogy megértette, hogy Vader lánya felnőtt, ráadásul ő vezeti a lázadókat!” Dehogyis! A jelenet szövege az, hogy Leia a saját apja (nem Vader) régi háborús referenciájával kéri meg Obi-Want hogy segítsen. Obi-Wan meg maximum arra gondol, hogy már öreg az ilyesmihez. Amit el is mond öt másodperccel később.

Ez elsőre nehéz gyakorlat, de érdemes tenni vele egy próbát, mert egészen más tőle a film élménye. Az eredeti film egyik lényege ugyanis éppen az, hogy jóval nagyobb a világ, mint amennyit látsz belőle. A film története Luke élménye, és mivel az ő sztoriját követjük, nekünk nézőként is az az élményünk, ahogy elindulunk a falu széléről és szépen lassan betekintést nyerünk a dolgok tágabb működésébe, de közben rengeteg mindenről továbbra sincs fogalmunk:

• Hogy lehet Leia hercegnő, ha közben van szenátus, meg birodalom, meg ellenállás?
• Milyen vallás ez a Jedi, hogy űrkendóznak meg telekinéziseznek benne, de közben valami általánosságban periférikus, ismeretlen dolognak tűnik, és az alapja egy szellemi tanítás az univerzum mögött dolgozó, átélhető misztikumról?
• Mi ez az univerzum, amiben egyszerre vannak jelen sci-fi elemek űrcsatával, droiddal meg lézerfegyverekkel, és népmesei-fantasy elemek apától örökölt varázskarddal, hercegnőrablással, kis fémkereskedő manókkal, ördöggel meg farkasemberrel?

A válasz mindegyik kérdésre az, hogy nem tudjuk, és pont ettől gyönyörű a film.

Szerencsére az a pár extra információ, ami belekerült volna a filmbe a galaxis politikai berendezkedéséről és hasonlókról, azokat vagy le se forgatták, vagy a vágócsapat kikapta (köztük Lucas felesége, többek között miatta olyan feszes az első film vágása, és a többié nem annyira). Akarjuk négy percig hallgatni, hogy Lukenak mit gondolnak az űrosztálytársai a fokozódó nemzetközi helyzetről? Nope. Izgalmas kalandot szeretnénk — kuka. A Csillagok háborúja minden fantasztikuma mellett attól lesz reális, hogy tudja, nem kell mindennek magyarázat, egyszerűen csak úgy van, és kész.

Miről szól a Csillagok háborúja — önmagában?

Hogyha nem létezik A Birodalom visszavág, A jedi visszatér, és főleg nem létezik az előzménytrilógia, akkor az eredeti Csillagok háborúja-film egy történet arról, hogy számos különböző életterületről érkező karaktertípus hogyan tanul meg együtt dolgozni:

• a jószívű, de a világ dolgaiban tapasztalatlan egyszeri parasztgyerek a texasi farmról
• a harcedzett de önző cowboy/ex-szamuráj
• a cowboy szívós, de érzelmileg túlságosan impulzív őslakos haverja
• a kompetens, de a rangjához túlságosan ragaszkodó hercegnő
• a társadalmi szorongásaitól bénult és pesszimista aranyember
• és R2D2, aki nagyjából az egyetlen szereplő aki a film elejétől kezdve rendben van (talán kicsit túl sokat káromkodik)

Ezek különálló mesei és/vagy mitológiai karakter-archetípusok. A film végére hőscsapat áll össze olyan egyenrangú egyéniségekből, akik átdolgozzák magukat a fent felsorolt mentális blokkjaikon, és az így létrejövő tudatosan vállalt, emberi alapokra épülő együttműködésük győz. És az, amit le kell győzni, egy ideológia. Egy függőlegesen szerveződő, az individualitást megtagadó, gépszerűen működő Birodalommal és a Birodalmat egy személyben reprezentáló, rendszer által felfalt, emberségét elveszítő gépemberrel szemben.

Szóval itt nem egyszerűen „jó” harcol a „gonosz” ellen, hanem a friss, dinamikus, inkluzív erők csapnak össze a betokosodott, rögzült, fojtó múlt rendszere ellen. Ahogy Joseph Campbell — akinek az összehasonlító mitológiai alapkönyvét, a The Hero with a Thousand Faces-t Lucas vélhetően jó párszor elolvasta a film struktúrájának finomításához — a filmek megnézése után a nyolcvanas években lenyilatkozta, az ő olvasatában a Csillagok háborúja tökéletesen megvalósítja a mitológiai hősciklust. A film számára arról szól, hogy az élet erői hogyan nyilvánulnak meg az emberek tettein keresztül, és ez túlmutat azokon a jó vs. rossz moralitásjátékokon, amiket előtte (meg azóta is) a legtöbb film képvisel. 

– Vörös hatos, készen állsz bejátszani a freudi áthallású termékenységmitológiát?
– Inkább csak lőnék, Wedge.

Ennek a történetnek pedig pedig a hetvenes évek Amerikája a gyökere. Mi a kulturális kontextus, amiben a Csillagok háborúja meséje megszületik? A hippi-korszak és a vietnámi háború; a polgárjogi, nőjogi és háborúellenes mozgalmak; Nixon elnök bukása és a politikai vezetés megkérdőjelezhetetlenségének vége; de egy generáció sem telt el a második világháború borzalmai óta. Ezeknek a társadalmi mozgásoknak a hatása mind-mind ott dolgozik a háttérben, egy-egy elemet inspirálva, vagy csak felfogásában tükröződve.

De tágabban a modern nyugati világ nagy kérdései is ott vannak. Mindenkinek számít-e a véleménye, nemre, etnikumra és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül, vagy ha valaki kijelöli magát felsőbbrendű csoportnak, elnyomhatja-e a többieket katonai erővel? Önálló emberek alkotnak közösen egy nagy egészet, vagy mindenkinek be kell tagozódnia egy rendszerbe, ami előre megmondja, ki vagy te? Van-e helye a spiritualitásnak egy modern, gépesített világrendben?

A helyzet azonban az, hogy a film mindezek nélkül is kiválóan működik. Nem húzza le a kontextus súlya, nem akar belédverni semmit, ideális középutat talál az utalások és a mese között, a komoly és a cuki között, a minimálisan szükséges információ és a jelenben átélhető kaland között. Ezért lehet ma is berántani vele újabb és újabb generációkat annak ellenére, hogy egy 38 éves filmről van szó. (Hány hetvenes évekbeli filmet nézel meg rendszeresen?) Erről szól a Csillagok háborúja, és ezért zseniális a mai napig.

Mítoszból családregény

Lucas nagy mázlija, hogy a folytatás írásakor az első filmben elhangzó információkat egész logikusan össze lehetett rendezni, ezzel visszamenőlegesen átírva a történetet. Obi-Wan sztorija a Luke apját eláruló és megölő Darth Vaderről eredetileg még konkrét, megtörtént esetről beszél — de onnantól kezdve, hogy Lucasnak a második rész második forgatókönyvváltozatának írásakor eszébe jut, hogy mi lenne, ha konkrétan Vader lenne Luke apja, ugyanez a sztori már tök jól működik metaforikus történetnek, amiben az Apa archetípus sötét és világos oldala viaskodik egymással egy személyben.

De sok másik dolog már billeg, ha kicsit is megkapargatjuk: az első filmben Darth Vader még Tarkin jobbkeze, egyetlen személy egy vezérkarban — a második filmtől már a Császár vezető tisztviselője. (És eleve Obi-Wan a keresztnevén, Darthnak hívta még az első részben. Ott még nem volt Anakin.) De a Luke-Han-Leia szerelmi háromszög is hirtelen változik a második és a harmadik film között: amikor bekerül a sztoriba, hogy Leia is családtag, már hirtelen nem osztogat csókokat Lukenak. Nincs ott semmi vérfertőzés, egyszerűen a harmadik részig nem volt a testvére. Még jó hogy a második részbe tervezett hosszabb Luke-Leia szerelmi jelenetet nem forgatták le, azt némileg nehezebb lett volna kimagyarázni.

„Kimennétek egy kicsit, srácok? Köszi.”

Aztán ha meg az előzménytrilógiát is hozzávesszük, amiben kiderül, hogy mindenki egymás unokabátyjának az egyetemi szobatársa, akkor egy egészen más történet rajzolódik ki az eredeti helyett. Ugyanis így már nem egy rakás különböző, szimbolikus figura találkozik és dönt önszántából a kaland mellett, hanem sorsszerűen rendeződnek össze, miután:

• a parasztgyerek a hercegnő testvére
• akiknek a sötét gépember az apjuk
• akinek az egyik mestere jóban volt a lánya mostohaapjával és a szőrös haverral is
• és akinek a felesége politikai ellenfele volt a főnökének
• és aki az aranyembert építette
• aki R2D2-val együtt mindenkit ismert ebben a lassan gazdagréti lakótelep nagyságúra zsugorodó galaxisban

Mindenki ért mindent? Jó. (Joe Stone infografikája.)

Hol ment félre?

Azon lehet vitatkozni, hogy a Csillagok háborúja vagy A birodalom visszavág a jobb film — én szakmailag és személyesen is mindkettőt imádom, kb. egy orrhosszal vezet az első film. Az viszont biztos, hogy A jedi visszatérnél valami váltás történik. Ezt a legtöbben azzal fejezik ki, hogy utálják az ewokokat — és ez egy érthető reakció, főleg azután az irány után, amibe a Birodalomnál elindult a film. (Mielőtt még bárki félreértené, az ewokokat szeretni is szabad, nincs azzal semmi probléma. Szerintem is nagyon aranyosak. Lennének egy másik filmben.)

De ugyanúgy, ahogy az előzménytrilógiával sem Jar Jar a baj, és Jar Jar inkább egy jól megragadható tünete az előzménytrilógiának, ugyanúgy a kis plüssmedvék eluralkodása a fél cselekményen is egyszerű tünete annak, amilyen irányba a sorozat elmozdult. Valójában az ewokokat ugyanaz az elv hozta létre, ami az eredeti első filmben a Halálcsillag cuki takarítórobotját. (Jó, nem takarítórobot, hivatalosan valami üzenetküldő-szerelő-izé, de úgy néz ki mint ezek a programozható robotporszívók.) Erre a kis akármire gondolok:

Ugyanúgy cuki, ugyanúgy vicces, az egyetlen változás az arányokban van. Ez a takarítórobot tipikus comic relief eszköz, azaz egy feszült szekvencia humoros oldására létrehozott poén. A jelenet teljes hossza a filmben 12 másodperc, pont amennyi kell. Ugyanígy a második résznek is megvan a maga cuki szereplője, maga Yoda, csak nem így gondolunk rá, mert tökéletesen megvalósítja a bogaras keleti mestertípus figuráját, akinél a hülyeség éppen annyira tanítás, mint amikor komolyan beszél. (Ami jelentős előrelépés az eredeti Yoda-figurához képest, akit még Minchnek hívtak, békaszerű nyálkás testtel ugrált, és egyáltalán nem volt vicces.)

Összehasonlításképpen a Jediben az ewokokkal töltött mókaidő több, mint amennyi időt Luke eltölt a második Halálcsillagon, ami egyébként a film központi cselekményszála elvileg. Ennek az eltolódásnak az okát pedig ugyanattól a Gary Kurtztól tudjuk meg, akit már korábban említettem, és az első két film producere a szakmai producerek ritka típusából, komoly filmes és művészeti háttérrel. Ráadásul Kurtz Lucas egykori egyetemi szobatársaként (ezúttal nem Űrgolyhók-referencia) a legkorábbi változattól ott volt a film fejlesztésénél. A jedi visszatér fejlesztésénél azonban kiszállt minden további Star Wars-produkcióból, és korábban annyira meghatározta a stábot a jelenléte, hogy szabályosan elsiratták, és többen a színészek közül úgy emlékeztek vissza a dologra, minth a szüleik válását élték volna át.

Ennek oka pedig az volt, hogy a második és harmadik rész között Lucas megírta Az elveszett frigyláda fosztogatóit. Kurtz így emlékszik vissza egy IGN-nek adott, egyébként kiemelkedően szakmai interjúban:

A Frigyládától kezdve George meg volt győződve arról, hogy a közönséget csak a hullámvasút érdekli, a történet és a forgatókönyv onnantól kezdve már nem számított. Úgy érezte, hogy kevesebb időt is tölthettünk volna a Birodalommal, és lehetett volna rosszabb film is, és ugyanannyi pénzt kereshettünk volna — hiába mondtam neki, hogy „Dehát megérte!”.

Gary Kurtz, a stábapuka még a Birodalom forgatásán

Mítoszból merchandising

Sokféle rendező- és írótípus van. Van, aki stábot tud jól egyben tartani, van, aki mesterien ír dialógot, és van, aki nagy rendszerekben tud gondolkodni, és így tovább, meg ezek végtelen számú keverékei. Lucas nagyon jól tud nagy struktúrákban gondolkodni (ha valami, akkor ez szépen látszik az első és az előzménytrilógia párhuzamos szerkesztésén), de amint a forgatókönyv konkrétumaira, logikus történetvezetésre és dialógra kerül a sor, segítségre van szüksége.

Addig Kurtz és Kasdan fogták Lucast mindig, amikor sztoriról volt szó, az első film dialógjának nagy részét pedig Lucas egykori évfolyamtársai, a Gloria Katz-Willam Huyck forgatókönyvíró-házaspár javították fel. Kurtz távozásával azonban a Jedi fejlesztésénél már az került előtérbe, hogy mi lesz izgalmas és szórakoztató, attól függetlenül, hogy logikus-e, hogy például kis medvebocsok közepes méretű kavicsokkal győzik le a Birodalom elitcsapatait. Így tolódott el a tónus a szórakoztatás és komolyság balanszától a felszínes, szórakoztató kaland irányába.

Yoda tökházát is a Mazsola és Tádéból vették át.

A tónusváltás másik oka szintén ehhez kapcsolódik. Az eredeti Jedi visszatér-sztori ugyanis tartotta volna a Birodalom komolyságát és végigvezette volna a korábban belebegtetett szálakat: az első rész elején még önző Han hősi halállal adta volna életét az ellenállásnak, Leia (aki senkinek sem a testvére) királynő lett volna, az apjával és a Császárral való konfrontációtól megfáradt Luke pedig igazi western/szamurájhősként kiűrlovagolt volna a naplementébe, hogy senki se halljon róla többé. (Egyébként a hetedik részről eddig kiszivárgott sztorielemek alapján lehet, hogy Abramsék beledolgoztak pár szálat ebből az irányból az új filmbe. Pár nap és kiderül.)

Az, hogy ez a változat a forgatókönyv-szintig se jutott el, Kurtz, Kasdan és Lucas korai megbeszélésén dőlt el, ott hangzott el Lucas híres-hírhedt mondata: „Halott Han-os játékot senki nem akar majd venni.” Ebben az időszakban fordult át tehát a fontossági sorrend:

Amennyire a sztori kidolgozottsága nem számított már Lucasnak ezen a ponton, annyira számított a merchandising, vagyis a filmhez kötődő eladások. Még a Csillagok háborúja idején Lucas okosan szerződött és megszerezte a teljes merchandising-jogokat, amik a stúdiónak nem kellettek, mert hát ki akarna bármilyen terméket vásárolni egy filmből (megint csak emlékeztetőül: korábban nem volt ilyen), ezért a Birodalom idejére már ötször annyit keresett a játékokon, mint a filmeken. Vagyis a cél Lucas fejében a teljes happy end volt, nehogy melankolikus érzésekkel jöjjenek ki az emberek a moziból, neadjisten szomorúak legyenek, mert az ártana az eladásoknak.

Korai concept art „A merchandise-szörny felfalja az Ewokokat” című jelenetből (nem került bele a filmbe)

Így lett a kezdeti Wookiee-bolygóból a miwokok amerikai őslakos törzsére rímelő ewok-falu, kimaradt Leia tervezett beavatása az ewok-sámántól (vagyis kezdtek volna valamit Leia Erő-kapcsolatával, ami így szinte teljesen kihasználatlan), és gondolom, hogy akkor került ki a sztoriból ez a fenti szörny is a képről, ami nem tudom mi lett volna és hova lett, de az biztos, hogy erősen rontotta volna a film cukiság-faktorát.

Ami a Jedi-ben abszolút működik, az a Luke-Darth-Császár cselekményszál — az egyetlen szál, ami az első film óta folyamatosan és pontosan építkezik. Ami pedig nagyban rontja az összképet, az a „vicces hülye primitív őslakosok” kliséparádé az erdőben, meg a rémesen elnyújtott Jabba-szekvencia — harmincöt percig szórakoznak a világ leghülyébb mentési tervével, aminek a lényege, hogy mi vagyunk többen és erősebbek, de előbb essünk mind csapdába, majd véletlenül minden úgy rendeződik, hogy mi nyerünk.

„Végig tudtam, hogy lesz itt egy palló.”

Mindenesetre az látszik, hogy a sztori nüanszainak eltűnésével elvesztek az áthallások, amik főleg a Csillagok háborúja esetében még tűpontosak voltak. Lucas saját elmondása szerint azt szerette volna, ha az ewokok cselekményszála a nálukénál jóval fejlettebb technológiai kultúrát legyőző őslakosok történetét valósítja meg (ami többek között James Cameron Avatarjában kerül elő újra, csak ott nagyra nőtt űrtörpökkel). Ez az olvasat azonban, ami az amerikai gyarmatosítás kritikájának valamiféle összekötése lenne a vietnami háború kritikájával, egyáltalán nincsen kibontva, pedig érdekes mélységet adott volna az ewokoknak.

A Jedi alapvetően még mindig rendben van, mégis ott vannak benne ezek a kihagyott ziccerek. Ez a történetmesélés pontosságát háttérbe helyező szemlélet a tizenhat évvel később kijövő előzménytrilógia idejére már teljesen eluralkodik a franchise-on. Erre a legjobb példa a Baljós árnyak, ami az első Csillagok háborúja japán-átitatottsága után egész sok utalást tartalmaz az indiai szubkontinens mitológiai- és vallási berendezkedésére, csak három név:

• Shmi — Lakshmi bőség- és szerencseistennő után
• Gungan — a Ganga szent folyó és istennője
• és Padmé — a padma (lótusz) szóból, mellesleg Padma Lakshmi egyik neve, és a Ganga egy szakasza

Az első előzményfilmben a Naboo bolygó természetközeli- és modern társadalmainak összebékítésének története szépen rímel megintcsak Joseph Campbellre, aki a modern indiai társadalom központi problémájaként írta le még az ötvenes években, hogy nem tudják, hogyan egyeztessék össze ősi szakrális múltjukat a haladás szükségszerűségével.

Ennek a Star Wars szellemi univerzumába egyébként abszolút passzoló kérdésnek azonban csak a csíráit találjuk a Baljós árnyakban, mert az előzménytrilógiára már tényleg szinte senki nem maradt ott Lucas mellett, akivel közösen létrehozták a kezdeti csodákat, és akik segíthettek volna neki újra baromi erős filmeket létrehozni – a régi barát Kurtz, az állandó írótárs Kasdan, a vágó feleség Marcia Griffin, és még sokan mások. Vannak érdekes, élvezhető elemek az előzményfilmekben, de még több a zavaros mondanivaló, rettenetes párbeszéd (Anakin-Padmé körtevacsora, anyone?), és oda nem illő dolgok erőltetett bekötése a történetfolyamba. A jelenleg kanonikus 1-2-3-4-5-6 vetítési sorrend pedig csak arra jó, hogy elvegye az eredeti részek erejét. (Az ideális Star Wars-nézéssorrendről a következő cikkben írok majd.)

A Csillagok háborúja nevű kulturális jelenség köré akkora világ szerveződött az elmúlt 38 év alatt, hogy a filmek készítése köré szőtt különmitológia sikeresen elhalványította a lényeget. Azt, hogy ezt az egészet nem egy isteni szikra hozta létre (bár ki tudja, hogy két-háromszáz év múlva nem alapít-e valaki visszamenőlegesen egyházat a sztorira), hanem emberek, akik megnéztek egy rakás filmet, elolvastak egy csomó könyvet, írtak, forgattak, meg vágtak.

Sosem szabad elfelejteni, hogy a film az egyik, ha nem a legfurább művészet: annyi ember keze munkáján megy át egy mű, amíg elkészül, hogy nincs olyan, hogy egy ember felelős mindenért, ami jó és/vagy rossz. A legjobb filmek meg akkor készülnek, ha összeáll egy csapat kreatív ember, akik rásegítenek egymás erősségeire. Ez a korai Star Wars-filmek titka, és ez az, ami az újabbak hátránya.

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel most a hírlevelemre, mert készülőben a további Star Wars-cikkek, amikről a hírleveleseim szereznek leghamarabb tudomást. (Meg mindenféle exkluzív finomságokat is szoktam küldeni.)

Feliratkozom!